Fehér Húsvét - avagy a Pádis-fennsíki utó karácsony

Izgulok. Most először kirándulok a volt kollégákkal. Most először láthatjuk Pádist hó alatt. Biztos meseszép lesz. De az itteni meleg márciusból vissza a télbe? 30 cm-es havat jósolnak. Izgalmasnak ígérkezik a hétvége.

A cél: Pádis. Ez a fennsík Erdélyben, a Bihar hegység közepében fekszik 1300 méter magasságban. Nagyon jellegzetes karsztvidék, rengeteg földrajzi sajátossággal, ami miatt sok túra útvonal indul ki a településről a környező völgyekbe, hegyekre, rétekre, barlangokhoz és dolinákhoz. Ide nem egyszer megy el az ember élete során, hanem többször visszajár, mert hetekbe kerülne mindent megcsodálni.

A fennsík alatt 7 km-rel elérkeztünk a havas szakaszhoz. Mindenki ámult, a gyerekek a kanyarokban rátapadtak az ablakokra. Nem a dőlés miatt, hanem mert csodásak voltak a fehérlő hegyoldalak. Ahogy egyre feljebb értünk, kezdtünk kollektíven aggódni a hólánc hiánya miatt.

Mi mentünk elöl, de szerencsére az utolsó 2 km-ig nem volt komolyabb csúszkálás. Addig... Aztán szembe jött egy elég magas terepjáró. A vezető lehúzta az ablakot és azt mondta, hogy jobb, ha nem megyünk tovább, mert ő sem meri megkockáztatni a dolgot. Habár már közel voltak, inkább mennek máshova. Akkor megálltunk, kiszálltunk, és elkezdtünk komolyan gondolkodni, hogy máshova megyünk. De Bandi hajthatatlan volt, és én sem szívesen adtam volna fel ennyi miatt. Igaz, az úton február óta nem járt hókotró, és a 20 centis hó alatt 10-15 centis jégbarázdák bújkáltak, szóval igazi meglepetés volt, hogy melyik kipufogó ússza meg a bulit. Bandi előrement egyedül, mi pedig mentünk utána gyalog “hátha tolni kell” alapon. A többiek vártak kicsit.

Közben elment mellettünk a havas réten egy fiatal pár gyerekkel, akik mondták, hogy az autóból leszakadt darabokért jöttek vissza. Igazán bíztató…

A Mazda szerencsére jól átment a legrosszabb 1 km-en, ott szembe találkoztunk még egy terepjáróval, aki visszafordult. Mondanom sem kell, hogy a mi kocsinkhoz képest 15 centivel magasabb volt. Mi mégis átjutottunk az akadályokon, és csupán csak 10 perc óvatos gurulás után megérkeztünk a szálláshelyre. Az együtt induló 4 kocsiból kettőben gyerekek is utaztak. A lurkók tekintete mindent megért, mikor kiszálltak és belehuppantak a helyenként méteres hóba, vagy elkezdték letördelni a 60-80 centis jégcsapokat a faházakról. Persze kezdődött a kardozás, hógolyózás és egyéb csaták. Ekkora havat még valószínűleg egyikőjük sem látott. Ahogy emlékszem én is csak egyszer, szóval csináltam angyalkát és segítettem a “kardokat” letördelni a kicsiknek. Tündériek voltak. 

 Persze mindenki bevackolt, átöltözött, aztán kicsit felsétáltunk a szomszédos dombra, hogy megnézzük, milyen lesz a terep másnap, amikor teljes létszámmal túrázni szeretnénk. Futkároztunk, hócsatáztunk, elestünk, aztán ahogy kezdett sötétedni, visszamentünk a szálláshelyre.

Már épp gondoltuk, hogy elindulunk a később érkező 2 kocsihoz, hátha tolni kell őket felfelé, de szerencsére ahogy kifordultunk az első kanyarban, máris szembe találkoztunk velük.

 Az újonnan érkező gyerekek gyakorlatilag újra kezdték a hócsatát, de mivel már esteledett, hamar beterelték őket a szülők az étkezőbe. Jött a vacsi, iszogatás, dumaparti. Ez volt a szombat.

Vasárnap reggel:

A második napra eredeti tervek szerint a Mócok templomát néztük volna meg, ami a déli szomszédos hegyen lévő kis nyitott kápolna. De mivel éjszaka még 20 centi hó esett, már nem akartuk megkockáztatni, hogy délre síró gyerekeket a nyakunkba véve kelljen lebukdácsolnunk a hegyről. Ezért inkább a sík vidéket választottuk, mert nem épp a leginkább vízálló felszerelésben voltunk, a nagy hóban pedig így is fárasztó órákig menni.

Szóval csörtettünk az ide, a Pádis felé vezető út mellett, ahol előző nap felfelé óvatoskodtunk.

Az induláskor a túrajelölések, a Piros és sárga-vonal, a kék-kereszt, és piros-kör jelzések kísértek minket. Néhány km megtétele után elhagytuk a kanyargó mű utat észak-nyugati irányban, a kék-kör túristajelzés felé, amely utólag kiderült a Pádis-barlangot jelöli.

Itt az út mellett csörgedez egy patak, és van egy szép rét, meg a dombok…  Bámészkodtunk, merre menjünk, vajon hol lehet alattunk egy árok? Szép lassan távolodtunk el a túrista útról, lecsapva azt, egy rövídebb úton a Boga-kő felé.  Aztán motorbúgás, és 2 motoros szán elhúzott mellettünk. Irigykedtünk, milyen jól tudnak haladni hozzánk képest. Megpróbáltunk a nyomukban menni, hátha ott haladósabb. Nos, nem volt ott sem egyszerűbb.

Aztán egy nagy tisztás közepén, mikor elvesztettük a jeleket, már az úttól messzebb kerültünk, és a szán nyomai is halványultak, a társaság fele visszafordult. Mi további indultunk észak-nyugat felé a dombok irányába, hátha látunk egy érdekesebb kiszögellést vagy sziklát. Ekkor úgy kisütött a nap, hogy szinte pólóig vetkőztünk.

Egyébként olyan hó mennyiség volt alattunk, mint ami az északi sarkkörön jellemző, de a hőmérséklet bőven 0 fok fölött volt. Amikor pedig annyi hóra rásüt a nap, gondolhatjátok… 10 foknak is simán éreztük. Mentünk felfelé egy darabon, erre egy fiatal pár hótaposóval megelőzött bennünket. Konstatáltuk, hogy ők is felkészültebbek nálunk. Mentünk a nyomukban, aztán ahogy felértünk az első komolyabb dombra, még 5-en visszafordultak a társaságból. Már csak páran maradtunk. A Bogakő irányába haladva belebotlottunk a Pádis barlang lejáratába. A barlang bejáratához lefelé kellett ereszkedni, de oda csak 3-an mentünk le, mert elég meredek volt. A többiek hátrébb vártak.

Magába a barlangba nem mertünk lemenni. A bejáratnál szinte függőleges jeges-havas fal volt. Be kellett látnunk, hogy oda lehetetlen lejutni megfelelő szöges cipő nélkül. Elég sötét volt lefelé, benéztünk, és kicsit megijedtem, mert lent megláttunk 2 fénypontot mozdolódni.

Kiderült, hogy fejlámpások. Beköszöntünk és megkérdeztük őket, hogy lehet lemenni oda. Szerencsére, vagy inkább azt mondom, természetesen magyarok voltak, így tudtunk beszélni. Azt mondták, nem érdemes lemenni, nem hosszú a barlang, ráadásul nekik szöges cipővel is alig sikerült esés nélkül.

Elindultunk tovább észak-nyugati irányba, a Boga-kő felé, de ahogy arra vettük az irányt, 1 km-rel odébb elég sűrű hóvihar felhők jelentek meg a hegyek fölött.

Ezért inkább a Varasó-réten keresztül visszaindultunk a szállásra, hogy lássunk más környéket is, mint odafelé úton.

Az egész nap olyan volt, mintha egy szép karácsonyi képeslapot nézegetnénk, és beleképzelnénk magunkat. Vagy inkább, mint egy hógömb, amiben állandóan szállnak a hópelyhek, és csak a ragyogóan fehér hó és fenyőfák sötétzöldjének kontrasztja létezik.

A visszafelé vezető út, dél-kelet irányban rajzolódott ki a dombokon át. Még volt néhány emelkedő, néha szuszogtunk is eléggé. Az utolsó 2 km-en végig a hó alatt megbúvó kiáradt patakon gázoltunk át, mindenki térdig felázott. De nem lehetett elkerülni, egyszerűen a moha és aljnövényzet annyira át volt nyersülve, hogy ahová léptünk, mindenhol vízben mentünk.

Ahogy visszaértünk a szállásra, már készült a slambuc borgácsban, szalonna és kolbász nyársakon. Kint a havon gyújtottak tüzet a nagyok, míg az aprónép szánkó híjján a kocsi szélvédő takaró fólián csúszkáltak. Még mi is kipróbáltuk. Jó móka volt, bár minden buckát érzett a hátunk.

Hétfő reggel:

Egy alapos reggelizés, és összepakolás után hazafelé indultunk. Jött egy újabb adag izgulás, hogyan tartsuk a kocsikat a barázdákon, mert ha lehuppannak róluk, biztos fennakadnak. De szerencsére nem volt semmi gond. Pedig ottlétünk alatt kb. 20 centi hó esett. Amikor kijutottunk a havas részről, és leértünk a szerpentinen, lefordultunk Boga felé, és beiktattunk még egy kisebb sétatúrát a Schmidl vízesésig.

A Boga-patak forrásvidéke - Schmidl vízesés:

A Boga völgyében észak felé a vízfolyással ellentétesen egyenesen haladva, az elágazásnál balra tartva egy régi bányászati út mentén találjuk a Kukorica-patakot(Valea Rea). Szintén észak felé, de a leágazásnál jobbra fordulva, a Csonka-kő tövében, elérjük az Osel-patakból eredő Schmidl vízesést, mely 5 lépcsőben, és 10 méteres magaságával zúdul alá, és  Bulbuk(Bulbuci) patakkal egyeütt szép szurdokokat alkotva folynak bele a Boga-patakba.
A vízesés mentén egyenesen haladva elérjük a Boga-katlant, melynek mélyen mosott zugó patakja hozta létre a Kanyar barlangot(P. Dracului).

A Boga forrása megegygezik a Pádis-forrásvidék sajátosságaival, mely forrás fentebb egy víznyelőben eltünik, az később egy vízkelettel folytatódik. Így a Boga-patak vízei a Boga-katlanba törnek elő, a Boga-kő alatt, egy fentről érkező természetes csatornarendszeren keresztül.

A vízesés után elindultunk hazafelé. Bogától egy lélegzetvételnyire még rápillantottunk az Indián kőre (más néven Bulz kő), majd mentünk tovább Belényesre és aztán haza.

Valójában senki sem számított ekkora hóra így Húsvétkor, de szerintem mindenki nevében irhatom, hogy ezt egyáltalán nem bánjuk. Ezt a csodálatos karsztvidéket mindenképpen meg kellett már csodálnunk hófödtében is. És visszakaptuk kicsit gyermekkorunk emlékét is, amikor még mi is bővelkedtünk a hóban. Ezt az utat szintén egy mérföldkőnek éreztem az életem során, és mindenkit buzdítok, hogy látogasson el ide ekkora hóban is.